ASP csatlakozás
MENETREND
Kidoboló On-Line!
NFÜ
Vörösmarty Emlékhely
Vörösmarty Emlékhely
Az emlékhelyet a nemzet nagy költője, Vörösmarty Mihály (1800.december 1. – 1855. november 19.) születésének 200. évfordulója alkalmából a falu központjában, a Kossuth utca egyik kis terén alakította kiBaracska Község Önkormányzata.
Elsőként egy oszlopos emlékmű került felállításraa Magyar Millenniumi Kormánybiztosi Hivatal és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma anyagi támogatásával. Az avatóünnepségre 2000. december 2-án került sor.
Az emlékművet S. Hegyi Béla szobrászművész tervezte és készítette. (Elképzeléseivel a Képző- és Iparművészeti Lektorátusnál működő Bíráló Bizottság is egyetértett.)
Az emlékmű Vörösmarty Mihály Előszó című verse tartalmával összecsengő látvány. E verset, mely kiemelkedik a költő egyéb közismert versei közül, 1850-51 telén, baracskai tartózkodása alatt írta.
Az alkotó által készített oszlop sajátos építészeti-szobrász elem.Az oszlop bazaltkő és krómacél kombináció. A bazalt a Magyarországon fellelhető egyik legkeményebb kő, vulkanikus eredetű, nagyon nehezen megmunkálható, csiszolva szürkés-fekete, komor hangulatú anyag. A belül található zárványok, elszíneződések éreztetik a láva megszilárdulása közben „beszorult” rendkívüli feszültségeket. A krómacél korszerű anyag, erős kontrasztot képez a bazalt anyagával.
(A szobrászművész elmondta, hogy az emlékmű megformálása közben felmerült ötleteket a vers tartalmi és formai jellegzetességeivel vetette össze. Véleménye szerint olvassuk sokszor a verset és szemléljük figyelmesen, részleteiben is az emlékművet, hogy ráleljünk az összefüggésre.)
Vörösmarty Mihály halálának 146. évfordulójára bővítésre került az emlékhely.
A téren kisebb méretű, egyik oldalukon vágott kövek kerültek elhelyezésre, amelyek mindegyikére egy-egy epigrammát (sírverset) vésett S. Hegyi Béla szobrászművész. A kövek anyaga az emlékoszlop anyagával azonos, bazalt. Különböző méretűek és alakúak, s mint apró gyöngyszemek helyezkednek el a füves területen.
A teret határoló ház falára pedig felkerült az a kőtábla, amelyen az Előszó című vers teljes szövege olvasható.
Az avatóünnepség 2001. november 18-án volt.
Vörösmarty Mihály
ELŐSZÓ
|
Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég.
Zöld ág virított a föld ormain.
Munkában élt az ember mint a hangya:
Küzdött a kéz, a szellem működött,
Lángolt a gondos ész, a szív remélt,
S a béke izzadt homlokát törölvén
Meghozni készült a legszebb jutalmat,
Az emberüdvöt, melyért fáradott.
Ünnepre fordúlt a természet, ami
Szép és jeles volt benne, megjelent.
Öröm - s reménytől reszketett a lég,
Megszülni vágyván a szent szózatot,
Mely által a világot mint egy új, egy
Dicsőbb teremtés hangján üdvözölje.
Hallottuk a szót. Mélység és magasság
Viszhangozák azt. S a nagy egyetem
Megszünt forogni egy pillantatig.
Mély csend lön, mint szokott a vész előtt.
A vész kitört. Vérfagylaló keze
Emberfejekkel lapdázott az égre,
Emberszivekben dúltak lábai.
Lélekzetétől meghervadt az élet,
A szellemek világa kialutt,
S az elsötétült égnek arcain
Vad fénnyel a villámok rajzolák le
|
Az ellenséges istenek haragját.
És folyton-folyvást ordított a vész,
Mint egy veszetté bőszült szörnyeteg.
Amerre járt, irtóztató nyomában
Szétszaggatott népeknek átkai
Sohajtanak fel csonthalmok közől;
És a nyomor gyámoltalan fejét
Elhamvadt várasokra fekteti.
Most tél van és csend és hó és halál.
A föld megőszült;
Nem hajszálanként, mint a boldog ember,
Egyszerre őszült az meg, mint az isten,
Ki megteremtvén a világot, embert,
E félig istent, félig állatot,
Elborzadott a zordon mű felett
És bánatában ősz lett és öreg.
Majd eljön a hajfodrász, a tavasz,
S az agg föld tán vendéghajat veszen,
Virágok bársonyába öltözik.
Üvegszemén a fagy fölengedend,
S illattal elkendőzött arcain
Jókedvet és ifjuságot hazud:
Kérdjétek akkor ezt a vén kacért,
Hová tevé boldogtalan fiait?
|
Baracska, 1850-1851 telén, télutóján
|
(ÁLLÍTSÁTOK AZ EMLÉKET…)
Állítsátok az emléket hideg ésszel azoknak,
Kikre az életben nem vala gond s ügyelet.
Én vérző szívvel teszem e követ a szeretetnek:
Testvér s lelkemnek szebb fele nyugszik alant.
Baracska, 1851.
(MINT A FÖLDMÍVELŐ…)
Mint a földmívelő jól munkált földbe magot vet
S várja virúlását istene s munka után:
Úgy a sírokkal felszántott földbe halottait
Hordja koronként a végtelen emberiség.
És haloványan a dús, a szegény és a koronás fők
Mennek alá, víg, bús, balga, mogorva vegyest.
1853. (?)
(ÉPÍTÉK S MELYET…)
Építék s melyet titkon képlettem, az eszme
Kezde szilárd testté nőni hatásom alatt.
De beleszólt a halál: lefelé építsetek, úgymond,
Se fekete házat adta örökre lakúl.
Baracska, 1851.
|
(ÁLOM VOLT-E, HOGY…)
Álom volte, hogy oly hamar eltüntéletök? Álmot,
Mely kedvesebb s gyönyörűbb volna, nem adhat az ég.
Oh mért kelle fölébrednünk! A gyenge leánykák
Mint a virág, elhervadtak időnap előtt.
Szellemök illatként szállott fel s visszaesőben
Harmat gyöngye gyanánt hév könyeinkbevegyűl.
Baracska, 1851.
(VÉRE SZERINT NEM…)
Vére szerint nem anyám, nagyanyám is mostoha. Oh, de
Legjobb lelke szerint volt igaz édesanyám.
Mint árvát s gyengét táplált jósága tejével,
S meg nem szűnt gondos s jó anya lenni, míg élt.
Tisztelem, szeretém, hálám kísérte a sírba,
Drága porát még a sírban is áldja szivem.
Baracska, 1851.
(MIÉRT HAGYTÁL EGYEDŰL…)
Miért hgytálegtyedűl, testvér, e puszta világban,
Hol megdermed a szív, s végre kiszárad az ész.
Nélküled én most két életnek hordom igáját:
Gyászodon a tiedet, lelkemen a magamét.
Baracska, 1851.
|
SÍRVERS
1
Hol van atyánk, hol anyánk s szeretett testvére atyánknak?
Mind meghaltak-e? mind porba hajolt-e fejök?
Mind itt nyugszanak ők˘! Hogyan is válnának el, akik
Boldog egyességben éltek egy életen át.
2
Hő szeretett lángján férj s nő s a jó rokon éltek:
Fél század nem volt képes eloltani azt.
A szerető rokonok sírján mért oly hideg e kő?
A szeretet lángját szellemök égbe vivé.
3
Mit nyujtsunk néktek, lemenőknek az ősi porokhoz,
Drága szülék s rokonuk, élve s halálban egyek?
Annyi kegyért hideg és sikertelen ajándok az emlék,
Mégis örök hálánk temploma sírotokon.
Baracska-Szentiván, 1851. augusztus 28. előtt