Jóvátételi program

Augusztus végén hosszú távú szerződést kötöttünk a jóvátételi program lebonyolításával kapcsolatosan a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézettel.

2024. augusztus 22-én fogadott irodájában Szeidl Tamás bv. ezredes, büntetés-végrehajtási tanácsos, amely találkozó célja az volt, hogy a több hónapot igénybevevő előkészítő időszakot követően aláírásra kerüljön az Intézet és az önkormányzat között egy hosszú távú jóvátételi program lebonyolításáról szóló együttműködési megállapodás.

A megállapodás céljai között szerepel többek között a fogvatartottak reintegrációjának az önkéntes munkában történő tevékeny részvétel útján történő támogatása, valamint a fogvatartotti munkáltatás által az önkormányzati közterületek, emlékhelyek, temető tisztaságának, és állagának megőrzése.

A szerződés keretében a fogvatartottak önkéntes jelentkezésük alapján a Baracskai Önkormányzat tulajdonában lévő közterületek, temetők gyomtalanításában, megtisztításában, az emlékhelyek felújításában és karbantartásában, valamint igény szerint az egyes önkormányzati épületek felújításában vehetnek majd részt.

A kölcsönös előnyökkel járó szerződést a felek annak aláírásától kezdődően folyamatosan hajtják végre, a szerződés határozatlan időtartamra szól.

Baracska Község Képviselő-testülete nevében ezúton is köszönöm Szeidl Tamás parancsnok úrnak segítő együttműködését, amelynek révén önkormányzatunk jelentős segítséget kap majd közterületek karbantartása és egyéb elvégzendő feladatok terén,

Tisztelettel:

Szőlősy Béla Attila polgármester